
Textil képek a Kortárs Galériában
Március 7-én, a Nőnap előestéjén nyílt meg Kovács Gabriella textilművész „Kilátás” című kiállítása a Kulturális Korzó Kortárs Galériájában. A Gödöllőn élő tehetséges alkotóművész a Magyar Képzőművészeti

Március 7-én, a Nőnap előestéjén nyílt meg Kovács Gabriella textilművész „Kilátás” című kiállítása a Kulturális Korzó Kortárs Galériájában. A Gödöllőn élő tehetséges alkotóművész a Magyar Képzőművészeti

Cseke Katinka és Zsiga László színészek „Sláger született” című műsorukkal köszöntötték a hölgyeket kedd este a Művelődési Ház színháztermében. A retró slágerválogatásban a magyar könnyűzene

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés házából érkező felnőttekből álló csoport látogatott március 02-án az Amatőr Alkotók kiállító terébe, hogy megnézzék Kőszegi Zsanett „Színek és álmok”

A marcali bútorfestő szakkör február 27-i foglalkozásán több munkadarabbal is végeztek a bútorfestő szakkör résztvevői. Voltak, akik a faddi tükör festését folytatták, illetve fejezték be.

Nagy érdeklődés mellett, február 23-án nyílt meg Kőszegi Zsanett „Színek és Álmok” című kiállítása a Kulturális Korzó Amatőr Alkotók kiállítóterében. Az eredetileg óvodapedagógus végzettségű alkotó egykori

13. alkalommal került megrendezésre Marcaliban a Borforraló Fesztivál. Idén tizenhat csapat forralta, ízesítette, s kínálta kóstolásra borait a Piac téren felállított sátorban. A nedűket ebben

Lengyel Tamás Jászai Mari-díjas színművész tegnap este teltház előtt adta elő egyszemélyes darabját. A Kitolás című önálló estre nem csak a Kulturális Korzóban, hanem online

A 2023. március 11-én 19:30 órai kezdettel meghirdetett Indul a bakterház című Roxinház pótelőadás szintén teltházas lesz. Minden jegy elfogyott! Csak az előjegyzett jegyeket tudjuk eladni!

Valentin nap alkalmából zenés-gyertyafényes hangulat és egy pohár pezsgő fogadta a vendégeket tegnap este a Marcali Városi Gyógyfürdőben. A különleges éjszakai fürdőzés mellett, különböző koktélokat
Február 18-án – szombaton – fesztiváltérré alakul át a marcali piac. A fesztivál jelképes kapuját 14:00 órakor a Blokk Duó zenekar nyitja ki. Ezzel egyidőben

A gyöngyfűző szakkör legutóbbi alkotása a Lakócsai nyakék, ami bár az egyszerűbb gyöngyfűzési technikák közé tartozik, de már sokkal időigényesebb, mint egy egyszerűbb kaláris. Az

Február 11-én délután a Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Nonprofit Kft., a Berzsenyi Dániel Városi Könyvtár és a Marcali Múzeum közös szervezésében mini farsangra várták a gyermekeket
Székhely:
Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
Kaposvári Törvényszék Cégbírósága
Cégjegyzékszám: 14-09-318917
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
info@marcaliprogramok.hu
+36 85 510 448