
A Marcali Városi Kulturális Központ szervezésében harmadik alkalommal érkeztek alkotók az ország különböző részeiről, hogy részt vegyenek az intézmény évente megrendezett fotótáborán. A tábor idei témája a portré és emberábrázolás volt.

A Marcali Városi Kulturális Központ szervezésében harmadik alkalommal érkeztek alkotók az ország különböző részeiről, hogy részt vegyenek az intézmény évente megrendezett fotótáborán. A tábor idei témája a portré és emberábrázolás volt.

A Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Gyermekkor a természetben című fotópályázatának kiállítás megnyitóval egybekötött eredményhírdetését tartották a Kulturális Korzóban.

Az SM Duráczky József Óvoda, Általános Iskola, EGYMI és Kollégium HÉTSZÍNVIRÁG Tagintézményének Művészeti Fesztiválját tartották csütörtökön a Művelődési Ház színháztermében. A környékbeli iskolák tanulói 21. alkalommal mutathatták be zsűri előtt produkcióikat. A megmérettetésen hat intézmény vett részt.

A Berzsenyi Dániel Városi Könyvtár idén tavasszal is csatlakozott a Magyar Kerékpárosklub országos kezdeményezéséhez és reggelivel, reggeli tejjel, kakaóval, teával és friss kávéval várta a munkába, óvodába, vagy éppen iskolába kerekezőket.

Kovács Kati, Kossuth-díjas előadóművész adott anyák napi műsort a Művelődési Ház nagytermében szombat este. A teltházas előadásra már elővételben minden jegy elkelt.

Családi majális volt a piactéren. A Kulturális Központ szervezésében a gyerekeket népi játszótér, gólyalábas bohóc-show, lufihajtogató, ugrálóvár és gokartpálya várta, míg a felnőttek részére a május elsejék elengedhetetlen kelléke: a virsli és a sör teremtett igazi majális hangulatot.

Szakmai tájékoztatón vettek részt a megye közművelődési intézményeinek, közösségi színtereinek vezetői, munkatársai a marcali Kulturális Korzóban.

A Marcali Bajtársi Egyesület és a Marcali Honvéd Nyugállományúak Klubjának szervezésében harmadik alkalommal tartottak civil napot a Kulturális Korzóban.