Központban az EGÉSZ-SÉG!

Civil kezdeményezésre karolta fel, A központban az EGÉSZ-SÉG elnevezésű rendezvényt a marcali Kulturális Központ.

Samuné Bogyó Hajnalka és Varjaskériné Molnár Éva elgondolásában összeállított programok várták az érdeklődőket a Kulturális Korzóban, hogy felhívják a figyelmet az egészségtudatos gondolkodásra, a test és lélek egészségére. A cél az volt, hogy olyan területeket, témákat mutassanak be, melyek, akár újdonságként is segíthetik a választást.

Olvass tovább

Nyertes pályázatok 2014

NKA pályázatok: – A Marcali Városi Kulturális Központ sikeresen pályázott a Nemzeti Kulturális Alap (továbbiakban NKA) 3618-as – „A közművelődési intézményekben, illetve annak keretei közt magas színvonalon működő műhelyekben, valamint a népművészet folyamatosan és magas színvonalon működő műhelyeiben létrejött műsorok, programok, produktumok kizárólag kistelepüléseken való terjesztése, tájolásának támogatása” című témában. A pályázat rövid ismertetője, Pályázati beszámoló … Olvass tovább

Kultúrapártoló jegy

A Marcali Városi Kulturális Központ a város négy frekventált helyén információs táblákat üzemeltet, melyek rendeltetése elsősorban a lakosság tájékoztatása az aktuális kulturális eseményekről, másfelől pedig a rajtuk szereplő várostérképpel segít eligazodni a látnivalók, illetve a fontosabb közintézmények között. A kultúra támogatásának lehetőségeként a Marcali Városi Kulturális Központ megjelenési lehetőséget biztosít a várostérképet övező felületen 15×20 … Olvass tovább

Sajtókarikatúrák

Nemes Zoltán grafikus kiállítása nyílt a Kulturális Korzó Kortárs Galériájában. Az alkotásokat Császár Tamás szatírikus képzőművész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

A karikatúrák június 3-ig tekinthetők meg, a Kulturális Korzó nyitvatartási idejében.

Olvass tovább