Marcali Művelődési és Szabadidő Központ

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

VÁROSI FÜRDŐ

HÍREINK

Zene nélkül

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ A zene kifejezi mindazt, amit nem lehet elmondani, és amit nem lehet meghallani – hangzott el Marcaliban, a Zene nélkül

Gyereknap

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Miénk a Korzó! címmel gyereknapi rendezvény várta a kicsiket vasárnap a Kulturális Korzóban. A Varázshangok az Egészségért Egyesület szakmai közreműködésével

Színház Mesztegnyőn

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Az Imre Sándor Szeretetszínház mesztegnyőn vendégszerepelt A gyerekeknek szánt előadás keretein belül az Elveszett csodagömb és a Terülj, terülj, asztalkám

Központban az EGÉSZ-SÉG!

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Civil kezdeményezésre karolta fel, A központban az EGÉSZ-SÉG elnevezésű rendezvényt a marcali Kulturális Központ. Samuné Bogyó Hajnalka és Varjaskériné Molnár

Felhívás Korzó-díj elkészítésére

Marcali Művelődési és Szabadidő KözpontA Marcali Városi Kulturális Központ pályázatot hirdetett Marcaliban élő, vagy a városhoz kötődő képzőművészek, iparművészek, amatőr alkotók számára „Korzó-díj” címmel.

Nyertes pályázatok 2014

Marcali Művelődési és Szabadidő KözpontNKA pályázatok: – A Marcali Városi Kulturális Központ sikeresen pályázott a Nemzeti Kulturális Alap (továbbiakban NKA) 3618-as – „A közművelődési intézményekben,

Kultúrapártoló jegy

Marcali Művelődési és Szabadidő KözpontA Marcali Városi Kulturális Központ a város négy frekventált helyén információs táblákat üzemeltet, melyek rendeltetése elsősorban a lakosság tájékoztatása az aktuális