Bál a Savoyban
Marcali Művelődési és Szabadidő Központ A 2014/2015-ös marcali színházi évad első alkalmán a Kalocsai Színház Bál a Savoyban című vendégelőadását tekinthették meg a nézők. A

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ A 2014/2015-ös marcali színházi évad első alkalmán a Kalocsai Színház Bál a Savoyban című vendégelőadását tekinthették meg a nézők. A
Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Bűnmegelőzési előadáson vehettek részt a Marcaliban élő időskorúak. Az idősek hónapja alkalmából indított bűnmegelőzési kampány keretében a Marcali Rendőrkapitányság képviseletében

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Dr. Éliás György festményeiből nyílt kiállítás a Kulturális Korzóban. Az alkotásokat T. Molnár Gertrúd, a kiállítás szervezője ajánlotta az érdeklődők

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Mesék Napját rendeztek a Kulturális Központban.

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Nemzeti ünnepünk alkalmából rendezett megemlékezést a Plébániatemplomban, majd a Művelődési Ház színháztermében Marcali Város Önkormányzata. Az ünnepi szentmisét követően ünnepi

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Nemes István festőművész kiállítása nyílt a Kulturális Korzó Kortárs Galériájában. Az alkotásokat Kovács Zita művészettörténész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Pirner Alma, a Dollhouse táncstúdió alapítója és tulajdonosa tartott vetítéssel egybekötött előadást a Kulturális Korzó mozitermében. A rúdtánc-világbajnok nőiségről, nőiességről,

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Az Idősek Világnapja alkalmából köszöntötték a szépkorúakat péntek este. Marcaliban a Művelődési Ház nagytermében, Boronkán pedig a városrészi kultúrházban várták

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Domonkos László fazekasmester, a Hagyományok tisztelete című kiállítása nyílt meg a Kulturális Korzó emeleti kiállítóterében. A tárlatot Vigmondné Szalai Erika,

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ A Marcali Városi Kulturális Központ és a Turiszutikai Egyesület közös szervezésében szüreti mulatáság volt a Künzelsau téren. A helyi és