Falunap Gyótán

Falunapot tartottak Gyótapusztán. Az immár hagyományosnak számító, ennek okán kötelező tekeverseny mellett a Melinda és a Happy Boys, Palotás Ágnes, operett-musical színész és vendégelőadója Kiss Tivadar, a Hannover-i Operaház és a Magyar Állami Operaház magánénekese szórakoztatták a közönséget. 

A művelődési házban vándorkiállítás keretében falra kerültek a 2013-as fotótábor alkotásaiból válogatott képek is, „Marcali – Jó neked!” címmel, valamint kezdetét vette a városrészek között Gaszto-túra, melyen első alkalommal a gyótaiak főztek és hívták vendégségbe a többi városrész képviselőit, hogy azok pontozzák étkeiket.

Olvass tovább

Lehner Antal emléknap

Lehner Antalra emlékeztek kedd délután a Marcali az Otthonunk és a Marcali Múzeum közös szervezésében, a Kulturális Korzó mozitermében.

Az emléknap keretében vetítéssel, mini-fotókiállítással,. beszédekkel idézték meg az egykori lokálpatrióta szellemét, majd Lehner Olivér jelképesen átadta a Lehner család hagyatékát jelképező családi címert a Marcali Múzeum részére, jelezve, hogy a hagyaték katagolizálását, gondozását innentől a Marcali Múzeum végzi.

Olvass tovább

Tradíció és Folk – Szombat

Egy népi játszótér megnyitásával vette kezdetét a szombati programok sora a Tradíció és Folk második napján.
Ebédidőben népi étkek kóstolója és citeramuzsika várta az érdeklődőket a cserszegtomaji Kék Balaton Citerazenekar és Pintér József, a Citera Népi Mestere közreműködésével.

Olvass tovább

Tradíció és Folk – Péntek

Népi Fesztiváludvar megnyitójával vette kezdetét pénteken Marcaliban a Tradíció és Folk elnevezésű programsorozat.
A fesztivál első napján népi iparművészek és kézművesek állították ki munkáikat a fesztiválsátor és a nézőtér köré épült gyűrű mentén, majd az ünnepélyes megnyitót követően három csoport – a Soproni Pendej Táncegyüttes, a Balaton Táncegyüttes és a Baglas Néptánc Együttes adtak két és fél órás műsort.
Az estet Hercku Ágnes és Nikola Parov koncertje zárta.

Olvass tovább

Magyar Művészetért

Szórádi Zsigmond szobrászművész tárlata nyílt szerda délután „Magyar Művészetért” címmel a Kulturális Korzó Kortárs Galériájában. A művész mellett két kiállító vendége: húga, Bauer Csilla, grafikus festőművész és volt rajztanára, Kovács József festőművész is bemutatták munkáikat. Köszöntőt mondott Móring József Attila, országgyűlési képviselő. A kiállítást bemutatta dr. Feledy Balázs művészeti író.Zongorán közreműködött Kósz Gyöngyi. A kiállítás 2013. … Olvass tovább

Roxínház: Made in Hugaria

Telt házzal játszotta a kaposvári Roxínház Made in Hungaria című darabját Marcaliban. A szombat esti előadás – az időjárási viszonyokra való tekintettel – a tervezett szabadtéri bemutató helyett végül a Művelődési Ház színháztermében került bemutatásra.

Olvass tovább

MADE IN HUNGARIA

A ma esti előadás a viharos időjárás miatt a Művelődési Ház nagytermében kerül megrendezésre, 21.00 órai kezdettel. A belépés ingyenes. Minden érdeklődőt várunk szeretettel! 

Korzó Filmklub – 2013 nyár

Némi szünet után, 2013. július 20-tól újra indulnak a filmvetítések a Kulturális Korzó mozitermében.

Augusztus végéig – az előzetes bejelentkezést igénylő csoportos filmvetítések mellett -látogatóinknak ismét lehetőségük nyílik fix műsorrenddel futó klubmozink látogatására is.

Talán további jó hír a mozirajongóknak, hogy az idei év slágereiből válogatott repertoár egyes tagjai egy-egy alkalommal eredeti hanggal, magyar felirattal is műsorra kerülnek, ezzel is némileg fokozva a még teljesebb moziélményt.

Olvass tovább

60 éves a Városi Könyvtár – Eredményhirdetés

Eredményt hirdettek ma délután a Berzsenyi Dániel Városi Könyvtárban. A 60. születésnapját ünneplő intézmény a kerek évforduló alkalmából rajz-, illetve fotópályázatot írt ki „Az én könyvtáram, az én könyvem” címmel.A beérkezett pályaművek a könyvtár felnőtt olvasói részében kerültek kiállításra.

60 éves a Városi Könyvtár

Egy héten keresztül rendezvényekkel és látogatóiknak szóló akciókkal emlékezik meg fennállásának hatvanadik évfordulójáról a Berzsenyi Dániel Városi Könyvtár.Az ünnepségsorozat könyvvásárral és egy könyvtártörténeti kiállítás megnyitójával vette kezdetét, melynek a Marcali Múzeum adott helyet. A kiállítást dr. Sütő László polgármester nyitotta meg.