Június 7-én 17 órakor nyílt a Kulturális Korzó Kortárs Galériájában Szász Endre festőművész emlékkiállítása.
A 20 éve elhunyt kiváló képző és iparművész 1992-ben és 2002-ben állított már ki városunkban, a Bernáth Aurél Galériában. Ez utóbbi tárlaton feleségével Hajdu Katalin képzőművésszel együtt mutatták be festményeiket.
A most nyílt kiállítás Szász Endre kimagasló alkotói tevékenységét hivatott bemutatni. A tárlaton szitanyomatai, festményei, porcelánmunkái és ékszerei, valamint az általa tervezett szőnyegek, textilalkotások is láthatóak. A kiállítás anyagát felesége, Szászné Hajdu Katalin képzőművész válogatta.
A most nyílt emlékkiállítás tisztelgés a nagyszerű festőművész munkássága előtt, aki élete utolsó évtizedében Várdán élt és alkotott.
A nagyívű művészi életutat bemutató tárlat megnyitóján dr Sütő László, Marcali város polgármestere köszöntője hangzott el, majd Szászné Hajdu Katalin képzőművész osztotta meg gondolatait Szász Endre sokszínű művészetéről, alkotói útjáról. Az ünnepélyes megnyitón a Calypso kórus közreműködött, Stamler Edit vezetésével.
A míves alkotásokat szeptember 5-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Kortárs Galériában.