Sétálni invitál a Civilgaléria

Az Érik a szőlő-őszi fesztivál felvezetéseként rendhagyó és formabontó tárlat nyílt a Kulturális Korzóban.

A Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Nonprofit Kft. bemutatkozásra hívta a városban működő civil szervezetek alkotótagjait. A „Civilgaléria” című kiállításra bármilyen saját készítésű alkotással lehetett jelentkezni.

A kezdeményezés célja az volt, hogy az alkotótagokon keresztül bemutassa, népszerűsítse a civil szervezetek sokszínűségét, tevékenységét. Éppen ezért a Civilgaléria sétálni hívja az érdeklődőt: a bejárati ajtótól kezdve az emeleti folyosó végéig. Az alkotások úgy kerültek elhelyezésre – civil szervezetenként csoportosítva -, mintha az épület berendezésének szerves részei lennének. Így is jelképezve azt a mindennapi munkát, mely oly fontossá teszi a közösségeket, melyek a tagjaik által erősek.

A kiállítás ünnepélyes megnyitóján közreműködött a Szeged Trombone Ensemble harsona együttes.

A tárlat október 3-ig látogatható.

 

A Civilgalériában kiállító szervezetek alkotótagjai:

 

Balasport Szabadidő és Kulturális Egyesület

Virág János: St-Paul de Vence (festmény)

 

Calypso Kórus

Babainé Mikó Beáta: „Röfi pár”

Beck Anita: ujjbábok

 

Honvéd Nyugállományúak Klubja

Bodoróczki Jánosné: Református templom és harangláb (fotó)

Deé Imréné: „Kép a képben” (gyémántszemes kép)

Fullajtár Istvánné: hímzett futó

Herceg Sándorné: gyöngyös mécsestartó

Huszár Géza: „Sivatagi pihenő” (makett dioráma)

Kiss-Nagy Istvánné: „Régi falu” (festmény)

Markhardt Istvánné: hímzett asztalterítő

 

„KIWANIS” Női Klub – Humanitárius és Karitatív Egyesület

Gadányiné Lutor Mónika: Kék virág (festmény)

Kőszegi Zsanett: „Méhkirálynő” (kép)

Péter Karolina: babakerámia

Dr. Trombitásné dr. Domján Bernadett: koszorúslány ruha

 

Marcali Bajtársi Egyesület

Bakos Péter-Balogh Miklós: „Volt egyszer egy helyőrség” (kiadvány)

Balaskó Ferenc: faragott-festett sámli

Bognár György: „Három strófa” (vers)

Bogyó József-Gombos János-Szentes István: „30 év” (kiadvány)

Fehér János: „Arcképcsarnok a Marcali műszaki zászlóalj egykori parancsnokairól” (kiadvány)

Kőrösi András: „Dalárda” (kiadvány)

 

Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület

Jáki Zoltán: Bal, jobb – avagy egy százados emlékei a Néphadseregnél (kiadvány)

Lángi Béla: Az iparos Lángi család (kiadvány)

Kiss Kálmán: Győzni, vagy meghalni – Udvari Imre kéthelyi tizedes levelei a frontról (kiadvány)

Szaka Zsolt: A sárkányos cégér (grafika)

Szita Róbert: A bátorság mezsgyéi (kiadvány)

 

Marcali az Otthonunk Egyesület

Aranyné Varga Mariann: díszpárna

Dóra Tibor: „Erdély kincsei” Torockó (fotó)

Fekete Lajos – Fekete Lajosné: „Őszi gasztronómiai örömök”

Hosszú Istvánné: őszi kosár

Hungár Lívia: ásványfa

Kiss Barbara: hímzett táska

Kiss Lajosné: patchwork ágytakaró

Ősz Jánosné: horgolt terítő

 

Marcali Szépasszonyok és a Fiúk Hagyományőrző Egyesület

Fábos-Landi Vivien: „Naplemente” (festmény)

Kelemen Gáborné: „Ősz” (ajtódísz)

Pomozi Istvánné: kötény

 

Marcali és Vidéke Horgászegyesület

Herceg Richárd: „Sügértől a harcsáig – egy kezdő pergető horgász első éve” (novella)

Simon József: „…mert horgászni kell…” (fotó)

 

Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületének Marcali Körzeti Csoportja

Csobod Jánosné: „Virágok” gobelin kép

Rózsa Istvánné: hímzett futó

Salamon György: fa bon-bonier

Szajkó Ferenc: Tájkép (festmény)

Szajkó Ferencné: hímzés

Takács Vendelné: „Útmutató” (vers)

Varga Jánosné: makramé

 

Országos Magyar Méhészeti Egyesület Marcali Szervezete

Ágoston György-Ágoston László: méhkas

Vizvári János: méhviasz-gyertyák

Vizvári Renáta: méhviaszos szalvéták

 

„Szivárvány” Városi Nyugdíjas Egyesület

Bartsch Zoltánné: őszi terméskoszorú

Csizmadia Tiborné: horgolt stóla

Fándli Zsuzsanna: horgolt ékszer

Fehér Tiborné: díszdoboz papírból

Pizvor Béláné: hímzett futó

Szanyi Ferencné: horgolt terítő

 

Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesületének Marcali Kistérségi Csoportja

Árvai Ferencné: asztaldísz

Bogyó Józsefné: papír díszkeret

Horváth Lajosné: csuhévirágok

Mester Mária: harisnyavirágok

Stefanics Jánosné: papírkaspó

Vizsalek Győzőné: mártott gyertyák