„Legyen a Horváth kertben, Budán!”
Marcali Művelődési és Szabadidő Központ A Marcali Nyár progamsorozat keretében Palotás Ágnes és Hurkó József lépett színpadra és repítette el az érdeklődőket az operett világába.

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ A Marcali Nyár progamsorozat keretében Palotás Ágnes és Hurkó József lépett színpadra és repítette el az érdeklődőket az operett világába.

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Szombat délután a Pyrgos Görög Zenekar és Néptác Együttes mutatkozott be Marcaliban. Az autentikus görög népzene követei délután a Mester

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Július 08-án Somogyfajszon, a festői szépségű horgásztónál került megrendezésre a Marcali Bajtársi Egyesület hagyományos, féléves munkát értékelő családi rendezvénye.

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ A Marcali Nyár programsorozat keretében Gregor Bernadett és Csengeri Attila adott műsort „Jöjj kedvesem…” címmel az Európa park szabadtéri színpadán.

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Főzőversennyel, vásári hangulattal és játszóházzal vette kezdetét az idei Gombai Forgatag. Kilenc csapat indult a megmérettetésen, a legjobbnak a Marcali

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Meretei Anikó Sydonia festő „Lásd mindenben a szépet” című kiállítása nyílt meg az Amatőr Alkotók kiállítóterében. A festményeket Vigmondné Szalai

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Falunapot tartottak Horvátkúton. A városrészi mulatságot dr.Sütő László polgármester és dr. Mészáros Géza önkormányzati képviselő köszöntőjét követően a Baglas Néptánc

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ A Marcali Nyár programsorozatának nyitókoncertjén Batánovics Lili lépett színpadra a True Smile Jam Band zenészei által kísérve.

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Június utolsó hétvégéjén immár ötödik alkalommal rendezte meg fotótáborát a Marcali Városi Kulturális Központ. Az alkotói hétvége témája idén a

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Tóth Csaba, Munkácsy-díjas festőművész „Isten és a világ” című kiállítása nyílt a Kulturális Korzó Kortárs Galériájában. A műveket Kelecsényi Csilla

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ A Városi Sportcsarnokban rendezték meg csütörtök este a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tanszakának évzáró ünnepégét.

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ A Zene nélkül mit érek című zenés-táncos fesztiválon tizenkettedik alkalommal mutatkoztak be gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő gyerekek és fiatalok Marcaliban.