AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
VÁROSI FÜRDŐ
HÍREINK

Adventi kirakatverseny 2022
A mai napon dr. Sütő László polgármester úr és Tanai Bernadett, a zsűri elnöke adta át az adventi kirakatverseny díjait. (Okleveleket és Dóra Barkács vásárlási utalványokat)

Adventi Kirakatverseny 2022
Lezárult a 2022. évi Adventi Kirakatverseny közönségszavazása. A szavazók a zsűri által legjobbnak ítélt kirakatokon kívül a Vapetlics Hair Szalon üzletét szeretnék a díjazottak között

Adventi Vásár Marcaliban
Karácsonyi dallamok, adventi házikó fenyőfával, ünnepi étkek és italok, díszes kézműves portékák és hangulatos műsorok. A térre egy-egy nap a város oktatási-nevelési intézményei is kitelepülnek

Bundás Bocsok Karácsonya
Bábelőadásra várta a családokat a Művelődési Központ szombat délután. A Tekergő Bábszínház Bundás Bocsok Karácsonya című előadása teltházzal került bemutatásra a Művelődési Ház színháztermében.

Adventi kirakatverseny 2022
Az idei évben harmadik alkalommal meghirdetett Adventi Kirakatversenyre 19 üzlet tulajdonosa, illetve vezetője adta be jelentkezését. A tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is biztosított a Gamesz

Látássérültek kiállítása
A marcali Kulturális Korzó Amatőr Alkotók kiállítóterében december 13-án nyílt meg a „Látatlanul alkotva” című tárlat. A látássérültek karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó népművészeti ihletésű alkotásait Balla

Hurokdísz és betűbot
A bútorfestő és a gyöngyfűző szakkör újabb foglalkozásaira került sor a Kulturális Korzóban. A gyöngyfűzők Háromi-Horváth Krisztina szakkörszervező koordinálásában gyöngysort készítettek hurokdísszel. A bútorfestők pedig

A betlehemi csillag üzenete
A Kormorán együttes „A betlehemi csillag üzenete” című karácsonyi profán kantátáját mutatta be a Calypso Kórus és a Baglas Néptánc Együttes Marcaliban. A négy teltházas

Kamara kiállítás nyílt a Kulturális Korzóban
A marcali Szivárvány Nyugdíjas Egyesület Vörös Ferencné vezetésével a Városi Önkormányzat közművelődési pályázatán sikeresen vett részt „Ismerd meg! Alkoss!” című pályázatával. A kulturális, ismeretterjesztő és

Anyósülés
Kovács András Péter az „Anyósülés” című önálló estjére válthatott jegyet a közönség szerda este. A teltházas előadás műsorvezetője Szabó Balázs Máté volt.



