13. Borforraló Fesztivál

13. alkalommal került megrendezésre Marcaliban a Borforraló Fesztivál. Idén tizenhat csapat forralta, ízesítette, s kínálta kóstolásra borait a Piac téren felállított sátorban.

A nedűket ebben az évben is a Da Bibere Zalai Borlovagrend tagjai zsűrizték. A legjobb bort a Videoton csapata forralta. A második hely a Veteránok lendvai csapatáé lett. A harmadik helyet a csömendiek szerezték meg.

Idén először a Művelődési Központ Kreatív díjat is osztott ki, a legjobb stand-installációt jutalmazva, amit a Kultúrboszik csapata nyert el.

 

A kulturális programok sorát a Blokk Duó fellépése nyitotta, őket követte Szóka Júlia operettprimadonna műsora. A Megarox társulata retró-egyveleggel szórakoztatta a közönséget.  A fesztivál eredményhirdetését követően Varga Feri és Balássy Betti lépett színpadra, majd fényzsonglőrők adtak aura led-showt.

Az estet a Zártosztály zenekar koncertje zárta.