Mesterségem címere: a diótorta készítő

Az „Érik a szőlő- Marcali éléskamrája” pályázat keretében megvalósuló felnőtt kézműves foglalkozáson 2020. szeptember 05-én délelőtt, a diótorta készítésével ismerkedhettek meg a résztvevők. A program szakmai koordinálója T. Molnár Gertrúd volt.

A „ Mesterségem címere” utolsó, kilencedik szakkörének a Helvécia étterem adott otthont.

Fekete Lajosné, Hajni, a foglalkozás vezetőjeként a gyakorlatban mutatta be a résztvevőknek a dióspiskóta alap, a diókrém, valamint a tortát díszítő csokimáz elkészítésének a munkamenetét. A jó hangulatú, interaktív tortakészítés fázisai közben, a foglalkozásvezető beavatta a résztvevőket néhány mesterfogásba is: pl. mi a titka a jó piskóta alapnak és krémnek, hogy lehet szépen vágni a csokimázat, hogy ne sérüljön. Kiemelte a torták díszítésének a fontosságát, és akár ehető virágokkal való tálalásának esztétikai sokszínűségét.

Az elkészült torta az ízében rendkívül finom és küllemében is szép lett, Feketéné , Hajni receptúrájának és szakértő munkájának köszönhetően. A szakkör tagjai a kostólást követően elhatározták, hogy a recept és a látott gyakorlat alapján otthon is kipróbálják a diótorta készítését , családtagjaik és a maguk örömére.

Szerző: T. Molnár Gertrúd, MMK
Fotók: Zsirai Tibor