Idén 43 éve, hogy Marcalit várossá nyilvánították. Az évforduló tavaszi időpontjára tekintettel idézzük fel az elmúlt 43 év ünnepi pillanatait – elsősorban a kultúra szemszögéből.
„Sűrű hó hullott, hideg szél járta az utcákat, s dermedtté zsugorította a zászlóerdőt.” Így kezdődött a Somogyi Néplap tudósítása Marcali várossá avatásáról 1977. március 31-én. Somogyban – Kaposvár, Siófok és Nagyatád után negyedikként kapott városi rangot Marcali, hivatalosan 1977 április 1-i dátummal.
1977. 03. 29. „Falubúcsúztatás” a hivatalos ünnepség előestéjén.
Forrás: Marcali Múzeum gyűjteménye/Jávori Béla fotója
1977. március 30-án a városavató ünnepségen több mint négyezer ember várta Losonczi Pált, az Elnöki Tanács elnökét.
Forrás: Marcali Múzeum gyűjteménye/Jávori Béla fotója
1977. A művelődési ház nagyterme zsúfolásig megtelt, ahol Losonczi Pál ünnepélyes keretek között adta át a városalapító oklevelet és a város kulcsát dr. Ress Zoltán akkori tanácselnöknek.
Forrás: Marcali Múzeum gyűjteménye/ Jávori Béla fotója
1977. A hivatalos ünnepséget kulturális műsor zárta, ahol a Baglas Néptánc Együttes is fellépett.
Forrás: Marcali Retro
1987-ben a várossá avatás 10. évfordulóját ünnepségsorozattal köszöntötte Marcali. Az ünnepi ülésen dr. Ress Zoltán tanácselnök méltatta a város eredményeit, a tíz évvel ezelőtti városavató óta elért fejlődést. – „A következő évtized sem lesz könnyebb, mint ez a 10 év volt. Tudomásul kell vennünk, hogy több olyanért, ami eddig természetesnek tetszett, az eddiginél nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk. Most, amikor településünk átlépte városi léte második évtizedének küszöbét, bizonyosak vagyunk abban, hogy városunk lakossága nem csak létrehozni, hanem értékelni is tudja az eredményeket.”- mondta a tanácselnök a művelődési házban.
Forrás: Hungaricana/Somogyi Néplap 1987. 04. 06. hétfő
1987. Az évforduló tiszteletére nyílt meg a Marcali életét és fejlődését bemutató kiállítás, ami tablókon, népművészeti tárgyak által, festményeken, irodalmi alkotásokon és kiadványokon elevenedett meg.
Forrás: Hungaricana/Somogyi Néplap 1987. 04. 06. hétfő
1997-ben volt a várossá nyilvánítás 20. évfordulója. A márciusi testületi ülés napirendjeként adták át az évforduló alkalmából a városdíjakat. A testületi ülés – több városi ünnepséget és kulturális rendezvényt felölelő – Tavaszi fesztivál része volt.
Forrás: Hungaricana/Somogyi Hírlap 1997. 03. 24. hétfő
1997. A Marcali Múzeumban az „Emlékezzünk a régiekről” című kiállítás adott betekintést a lovasnomád népek életébe. A kiállítás nyitó és zárónapján az érdeklődők a tárlathoz kapcsolódó bemutatón is részt vehettek.
Forrás: Marcali Múzeum
1997. A Bernáth Galériában a „Parázs” Művészeti Egyesület csoportos kiállítása nyílt. A színházi produkciók között műsoron volt a Lili bárónő, a Holle anyó, de fellépett Galla Miklós, Maksa Zoltán, Lagzi Lajcsi. Filharmóniai bemutató és kézműves játszóház is szerepelt a palettán. A fesztivált húsvétkor a Baglas Néptáncegyüttes táncházzal zárta.
Forrás: Bernáth-ház vendégkönyv/meghívó
1997. Közművelődési konferencia is helyet kapott a programok sorában, a Kultúra Közvetítők Társasága tartott Marcaliban országos találkozót.
Forrás: Hungaricana/Somogyi Hírlap 1997. 03. 25. kedd
2007-ben szinte egész évben ünnepelte várossá nyilvánításának 30. évfordulóját Marcali. Hivatalosan március 15-től az őszi vásárig tartott a születésnapos programsorozat. Köztük a március végén tartott ünnepi testületi ülés is.
Forrás: Hungaricana/Somogyi Hírlap 2007. 01. 22. hétfő
2007. A marcali egyházközség is bekapcsolódott az évforduló megünneplésébe. A jubileumi szentmisét Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, – 2007-ben április 1-én – vasárnap celebrálta Kiss Iván címzetes prépost, Marcali esperesplébánosa. A Magyar Katolikus Rádió is a várossal foglalkozott ezen a napon. A Marcali Katolikus Újság pedig különszámmal jelentkezett.
Forrás: Hungaricana/Somogyi Hírlap 2007. 04. 02. hétfő
2007. Az évfordulós programsorozat részeként például júniusban, a Bernáth Galériában a marcali születésű festő, Bernáth Aurél emlékkiállítása nyílt meg.
Forrás: Marcali Portál
2007. Júliusban volt az I. Marcali Tűzoltó Hagyományőrző Kocsifecskendő Verseny. A Somogyi Tűzoltó Hagyományőrző Egyesület Marcali tagcsoportja és a Marcali Tűzoltóparancsnokság közösen, a város 30 éves évfordulója alkalmából szervezte meg a versenyt.
Forrás: Marcali Portál
2007. Az évfordulós programsorozat felölelte többek között a Marcali Bajtársi Egyesület által szervezett Bajtársi Egyesületek I. Országos Dalos Találkozóját is augusztusban.
Forrás: Marcali Portál
2012-től kezdve már kifejezetten a várossá nyilvánítás évfordulójára épültek a kulturális programok. A 35 éves évfordulón, a Calypso kórus fellépésével kezdődött az ünnepi testületi ülés.
Forrás: Marcali Portál
2012. A Marcali Múzeum fotókiállítással elevenítette fel az 1977-es városavató ünnepséget, valamint az eltelt évek egy-egy hétköznapi és történelmi pillanatát.
Forrás: Marcali Portál
2012. A művelődési központ rajzpályázatot hirdetett gyerekeknek, ők hogyan látják a várost. A beérkezett alkotásokból szabadtéri kiállítás nyílt a Kulturális Korzó előtt.
Forrás: Marcali Portál
2012. A Balaton M&K Fúvószenekar is fellépett a 35 éves évfordulón.
Forrás: Marcali Portál
2012. A Marcato Ütőegyüttes is szabadtéri koncerttel invitálta az ünneplőket a városnapon.
Forrás: Marcali Portál
2013. A várossá nyilvánítás 36. évfordulója keretében került felavatásra a Művelődési Házban az a falitabló, ahol a Díszpolgári címmel, Városért kitüntetéssel, Alkotói díjjal elismert marcaliak neve sorakozik.
A Marcali Város Díszpolgára Cím, valamint a Marcali Városért Díj alapításáról 1979-ben ünnepi tanácsülésen döntöttek. 1995-től bővült Alkotói díjjal az adományozandó elismerések sora. A „Dicsőség falra” egészen 1980-ig visszamenőleg kerültek fel díjazottak nevei.
A kitüntetettek nevét egészen napjainkig, Marcali hivatalos weboldalán tekinthetik meg az érdeklődők.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2013. „Marcali Díjai” című kiállítás megnyitója a Kulturális Korzóban. A tárlat azokból a díjakból, elismerésekből, kitüntetésekből adott egy keresztmetszetet, melyeket az elmúlt évtizedekben Marcali, illetve az intézményei kaptak.
Forrás: Marcali Online
2013. A Baglas Fundamentum Táncegyüttes fellépése a művelődési házban.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2013. A Marcali Napok keretében műsort adott a Bajtársi Dalárda.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2013. A Baglas Néptánc Együttes is színpadra lépett.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2013. Koncertet adott a Balaton M&K Fúvószenekar, a Marcato Ütőegyüttes és a Calypso kórus.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2013. Az Imre Sándor Szeretetszínház előadásában Molnár Ferenc: Az ibolya című darabját láthatta a közönség Bartokos Tamás rendezésében.
Forrás: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2014-ben a Hidas Frigyes zeneiskola növendékei adtak műsort az ünnepi testületi ülésen, a várossá nyilvánítás 37. évfordulója alkalmából.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2014-ben a Marcali Napok keretében egy másik évfordulóra is sor került: 35 éves lett a Művelődési Központ.
Forrás: Marcali Portál
2014. A Művelődési Központ megalapította a Korzó-díjat. A díj elkészítésére pályázatot írt ki az intézmény, melyet Szórádi Zsigmond szobrászművész nyert el.
Forrás: Marcali Portál
2014. Kultúra-koktél: korabeli – Marcaliról szóló – kulturális sajtócikkekből felolvasóest volt a Marcali Napok részeként.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2014. Az Imre Sándor Szeretetszínház marcali tagozata lépett színpadra a Marcali Napok keretében a Művelődési Házban. Bartokos Tamás rendezésében a társulat – Marcali miCsodák című előadása – egyfajta keresztmetszetet adott az addigi fellépéseikből, repertoárjukból.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2014. A Marcali Napok kulturális kínálatában a marcali származású Szarvas Krisztina és partnere, Csere Zoltán balett táncművészek mutatkoztak be, Vihar című előadásukkal.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2014. A Balaton M&K Fúvószenekar, valamint a Marcato Ütőegyüttes ünnepi fellépéssel fogadta az érdeklődőket.
Forrás: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2015. Calypso kórus fellépése az ünnepi testületi ülésen, a művelődési házban. Ebben az évben volt a várossá avatás 38. évfordulója.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2015. A Marcali Napok kulturális programjai között minikiállítás nyílt a Korzóban, mely ízelítőt adott Marcali címerének megjelenítési formáiból. Ehhez kapcsolódóan Huszár Mihály történész „Marcali címertörténet” címmel tartott előadást.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2015. A Marcali Napok részeként mutatta be a marcali Biró Zoltán „A hetedik holló” című könyvét.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2015. A Marcali Napok programsorozatát a Fourtissimo együttes koncertje zárta.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2016. A várossá nyilvánítás 39. évfordulóján, a Marcali Napok programsorozat keretében, Morgosné Lukácsy Melinda marcali születésű alkotó, „Házak, városok, emberek” című kiállítása nyílt meg a Kulturális Korzó Amatőr Alkotók terében.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2016. Kreatív családi kézműves-foglalkozás is volt a Kulturális Korzóban, a Marcali Napok programkínálatában.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2016. A Marcali Napok keretein belül két marcali kötődésű taggal is bíró Mary PopKids zenekar adott élő koncertet a művelődési házban.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2017-ben ünnepelte Marcali várossá nyilvánításának 40. évfordulóját, amit a hagyományokhoz híven városdíjak átadásával ünnepi testületi ülés nyitott meg. Dr. Sütő László polgármester kiemelte: „ahhoz, hogy egy település fejlődjön, valamilyen módon vissza kell tekintenie a múltjára is. Arra, hogy mitől lett vonzó város Marcali, mi segítette a nehézségek áthidalásával a várossá válást, a fejlődési folyamatot.”
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2017. A várossá avatás 40. évfordulóján – mint 1977-ben – a Baglas Néptáncegyüttes adott műsort a művelődési házban.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2017. A Kulturális Korzó Kortárs Galériájában „Marcali 40” címmel nyílt kiállítás tíz marcali kötődésű művész alkotásaiból.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2017. A „Marcali 40” című kiállítást dr. Sütő László ajánlotta a jelenlévők figyelmébe. Közreműködött a Calypso kórus.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2017. ”40 éve város Marcali” címmel a Marcali Múzeum fotókiállítással kapcsolódott az évfordulóhoz.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2017. „Tavaszi öltögető” címmel a marcali Babainé Mikó Beáta és Horváth Györgyike textilmunkáiból nyílt kiállítás az Amatőr Alkotók kiállítóterében.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2017. Író-olvasó találkozó keretében mutatta be „A szitári ezüst” című legújabb regényét a marcali Biró Zoltán.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2017. Nagy Korzó Csata. A város civil szervezetei, művészeti egyesületei, illetve együttesei mérték össze ügyességüket és lexikális tudásukat a Korzóban.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2017. Tavaszváró családi kreatív alkotóműhely is volt a Marcali Napok keretében a Kulturális Korzóban.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2018. A Calympa Énekegyüttes műsorával kezdődött az ünnepi testületi ülés, a várossá nyilvánítás 41. évfordulóján.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2018. A Marcali Napok programelemeként a Múzeumi Tudományos Esték előadássorozat keretében Huszár Mihály történész-muzeológus „Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc marcali szereplői” címmel tartott előadást a Kulturális Korzóban.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2018. „A fa, és ami benne van” címmel Sándor Károly fafaragó munkáiból nyílt kiállítás az Amatőr Alkotók kiállítóterében.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2018. A marcali Biró Zoltán az „Örökség” című könyvét mutatta be a Kulturális Korzóban.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2018. Tavaszi varróműhely a Marcali Napok rendezvénysorozat részeként.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2018. Kreatív kézműves családi foglalkozás a Kulturális Korzó aulájában.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2019. A várossá nyilvánítás 42. évfordulója alkalmából, az ünnepi testületi ülést Kristhop Pavel zongoraművész játéka vezette fel a művelődési házban.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2019. Az Amatőr Alkotók kiállítóterében „Színek a vásznon” címmel, a marcali Elek Józsefné amatőr festő munkáiból nyílt tárlat.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2019. „Mesteri kékek” – Bernáth Aurél munkássága. A Marcali Napok alatt a Marcali Múzeum időszaki kiállítását látogathatták az érdeklődők.
Forrás: Marcali Portál
2019. Ebben az évben „Az inas” című új regényét mutatta be a Marcali Napok keretében Biró Zoltán a Kulturális Korzóban.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2019. A Marcali Napok részeként a Múzeumi Tudományos Esték keretében Dr. Török Róbert történész tartott előadást „Kirakat az üzlet szeme!” – Reklámélet a 20. századi Magyarországon címmel a Kulturális Korzóban.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2019. Kreatív alkotóműhely: tavaszi öltögető felnőtteknek a Kulturális Korzóban.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2019. Kreatív alkotóműhely: kézműves foglalkozás gyerekeknek a Kulturális Korzóban
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2019. Nagy Korzó Csata: Marcali civil szervezeteinek és művészeti együtteseinek vetélkedője.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor
2019. Marcali várossá nyilvánításának 42. évfordulója alkalmából videófilm vetítés is volt a Kulturális Korzóban. A Kultúrkaland – 42 év 42 percben címet viselő kisfilmben az elmúlt évtizedek kulturális eseményeiből láthattak válogatást az érdeklődők a Tavi Televízió szerkesztésében.
2020-ban március 26-ra tervezték az ünnepi testületi ülést. A Marcali Napok programsorozata is ekkor kezdődött volna. A járványügyi helyzet miatt a marcali önkormányzat úgy döntött, hogy a 2020. évi városi kitüntetések és a 2019. évi sport díjak a helyzet alakulásának függvényében későbbi időpontban kerülnek átadásra.
Összeállította: Vigmondné Szalai Erika, Zsirai Tibor