Gyermek foglalkozások a Kortárs Galériában

A Kortárs/ Nebuló és Kortárs/ Ovis program keretében idén újabb művészetpedagógiai és kézműves foglalkozások tartására nyílt lehetőség a Kortárs Galériában.

A Városi Önkormányzat Kulturális Bizottságának támogatásával, mely finanszírozta a foglalkozások anyagköltségét, mód nyílt arra, hogy három iskolai osztály és három óvodás csoport, térítésmentesen vegyen részt a képzőművészeti, érzékenyítő foglalkozásokon.

A program célja, az óvodás és kisiskolás korosztály érdeklődését felkelteni a képzőművészet iránt, és a művészetpedagógia eszközeivel , valamint a kézműves foglalkozások révén , közelebb hozni a kicsiket a művészetekhez.

Az életkori sajátosságokat figyelembe véve, az iskolás nebulók, az aktuális kiállítás megtekintése és a képekről való beszélgetés után, egyedi meghívókat és képeslapokat készítethettek, különböző technikákkal. A kiállítás képeiről készült puzzlék összerakása pedig a figyelmüket és a manuális készségeiket fejlesztette.

A nagycsoportosok, a kiállított festmények között, egy mesét hallgathattak meg, amelyet közösen dramatizáltak,majd gyurmából elkészítették az egyik kis mesehőst.

A művészet iránti érzékenyítő foglalkozásokat T. Molnár Gertrúd, a kiállítások szervezője vezette, technikai segítője Lisztes Károly volt.

További cikkek:

Marcali Portál – Gyermek foglalkozások a Kortárs Galériában

TAVI TV – Kortárs nebuló és kortárs ovis program a Korzóban