Filmes szakkör indulása…
Október 9-én találkoztak először a Film II. szakkör tagjai, akik Bognár Endre vezetésével, a filmkészítés technikai és képi látásmódbeli sajátosságaival ismerkednek majd meg, a foglakozások során.
Október 9-én találkoztak először a Film II. szakkör tagjai, akik Bognár Endre vezetésével, a filmkészítés technikai és képi látásmódbeli sajátosságaival ismerkednek majd meg, a foglakozások során.
Szeptember 27-én a fotószakkörösök negyedik csoportja kezdte meg a foglalkozásokat, szeptember 28-án pedig a Fotó V, szakkör tagjai gyűltek össze, Szamody Zsolt Olaf vezetésével. Az általános iskolásokból és középiskolásokból álló ,
A TÁMOP. 3.2.3. –A-11/1 -2012-0055. számú „A helyi hagyományok innovatív továbbélését, alkalmazását szolgáló kompetenciák fejlesztése a kézműves technikától a digitális technikákig” című pályázatunk megvalósítása a félidejéhez érkezett. A kiállítást azért
A Marcali Városi Kulturális Központ az alábbi szakköröket kínálja 2013. októberétől a 10-18 éves korosztály számára:kézműves – népi tárgyalkotókézműves – kerámiafotó – digitális technikákfilmkészítés
2013. szeptember 11-én nyílik kiállítás a Marcali Kulturális Korzóban a tanfolyamokon részt vevő diákok munkáiból. A kreatív foglalkozások keretében született alkotásokat szeptember 26-ig tekinthetik meg az érdeklődők (Hétfő-Szombat: 10.00 –
A kézműves szakkörös diákok összevont csoportja, 3 napos, bent lakásos táborban vett részt az elmúlt napokban, Balatonfenyvesen. A tábor elsődleges célja az volt, hogy a szakkörökön elsajátított ismereteiket bővítsék a tehetséges
Augusztus 24-én, a kerámia és a kézműves szakkör összevont csoportja tanulmányi kirándulásra indult, hogy bővítsék eddigi elméleti és gyakorlati ismereteiket. Elsőként a Szennai falumúzeumot keresték fel, ahol a népi építészet emlékeit,és
A Támop -3.2.3/ a-11/1-2012-0055-ös pályázat keretén belül a kerámia szakkörös , tehetséges diákok, 3 napos, bent lakásos táborban mélyíthetik agyagozási ismereteiket a Balaton parton. A tábor szakmai vezetőjének, Sabján Vera iparművésznek
A nyári intenzív kreatív kézműves szakkörön sokféle technikával ismerkedtek meg a résztvevők és ezekből mindenki a saját ízlésének megfelelő darabokat készítheti el. A motívumok kiválasztása után sablont gyártanak, majd ezt
A júniusi kerámia intenzív szakkörön, az első készségfelmérések után… {foto}tamop/keramia-tabor_felmeres{/foto} megkezdték a munkát és folyamatosan készülnek az alkotások:{foto}tamop/keramia_tabor_munkakozben{/foto}
Székhely:
Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
Kaposvári Törvényszék Cégbírósága
Cégjegyzékszám: 14-09-318917
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
info@marcaliprogramok.hu
+36 85 510 448