
Az „ Érik a szőlő- Marcali éléskamrája” projekt keretében kilenc foglalkozásból álló kézműves szakkört hirdetett felnőtteknek a Marcali Művelődési Központ.
A szakkör hatodik foglalkozására március 09-én került sor a Kulturális Korzóban.

Az „ Érik a szőlő- Marcali éléskamrája” projekt keretében kilenc foglalkozásból álló kézműves szakkört hirdetett felnőtteknek a Marcali Művelődési Központ.
A szakkör hatodik foglalkozására március 09-én került sor a Kulturális Korzóban.
Időszaki kiállítások a 2020-as évben
Kiállítások az amatőr alkotók kiállítóterében 2020

Dr. Hevesi Krisztina szexuálpszichológus előadására válthatott jegyet a közönség Marcaliban. A „Jó párkapcsolat vagy jópár kapcsolat” címet viselő est a Kulturális Korzó mozitermében került megrendezésre.

Martonné Nyári Erzsébet és Kis-Marton Tímea kézművesek közös kiállítása nyílt a Kulturális Korzó Amatőr Alkotók kiállítóterében március 5-én.

Tisztelt érdeklődők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy dr. Hevesi Krisztina pszichológus előadásának helyszíne változik. A március 06-án, 17 órakor kezdődő „Mi a cél ma: jó párkapcsolat, vagy jópár kapcsolat” című előadás a Művelődési ház helyett a Kulturális Korzó mozitermében kerül megrendezésre.

Boszorkányszombat (pénteken!) címmel rendezte meg a Művelődési Központ hetedik tematikus Felnőtt Farsangját a Civil Szervezetek Házában.

A Marcali az Otthonunk Egyesület gyermekrajzpályázatának eredményhirdetésére és a pályázott képekből készült kiállítására várták az érdeklődőket szerda délután a Kulturális Korzóba.

„és népem a magyar.” – Válogatás 20. századi erdélyi magyar szerzők műveiből” címmel Kurucz Ádám Konrád Latinovits-díjas versmondó, színész önálló estéjét tekinthették meg az érdeklődők Marcaliban.

Február a farsangolás időszaka. Ehhez kapcsolta szombaton a Művelődési Központ az álarckészítő foglalkozását. A szakkör része volt annak a gyermekeknek szóló, kilenc alkalomból álló sorozatnak, mely az „Érik a szőlő – Marcali éléskamrája” projekt keretében valósul meg. A foglalkozássorozat célja a mesterségek bemutatása.