A Nagy Háború Centenáriumi Emléknapja

Marcali Múzeum és a Kulturális Központ szervezésében az évforduló alkalmából programsorozattal emlékezett Marcali a Nagy Háború áldozataira.

Az első világháború ideje alatt Marcali egy hat-hétezer lakosú település volt. Ebből mintegy kétezren vonultak be. Ha a felnőtt férfiakat nézzük, akkor minden második marcali hadra-fogható férfi katonává vált – mondta Sütő László, Marcali polgármestere az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára rendezett ünnepségen. Huszár Mihály történész azt is részletezte: 1914 és 1918 között jellemzően két alakulatba, a kaposvári székhelyű 44., illetve a pécsi székhelyű 19. gyalogezredbe vonultak be a marcali katonák, s küzdöttek különböző harctereken.

Marcaliban, 1930-ban emeltek I. világháborús emlékművet a Hősök terén. Erre az emlékműre 248 marcali katona neve került fel, akik nem térhettek vissza családjukhoz. A megemlékező szentmisét – amit Kiss Iván címzetes prépost celebrált, és a Bajtársi Dalárda műsorát követően a kegyelet koszorúival tisztelegtek az emlékezők az áldozatok előtt.

Majd a programsorozat a Csak győznötök vagy halnotok szabad! Marcali katonák az első világháborúban című kiállítás megnyitójával folytatódott Kiss Kálmán történész ajánlásával a Marcali Múzeumban. A tárlat a Marcaliból besorozott, vagy önkéntesen bevonult katonák sorsát vázolja fel, valamint a háború időszakából származó tárgyi emlékeket sorakoztatja fel.

A megemlékezés zárásaként a városi fürdőben Sütő László polgármester és Kis-Dörnyei László alpolgármester leleplezte a Kulturális Központ kezdeményezésére létesített női szoborpark újabb alkotását. Az egész alakos szobrot hiteles fotók alapján Csináth Lajos mesztegnyői és Nagy János gyékényesi fafaragók készítették Ápolónő az első világháborúban címmel.

 

A háborúban nővérként, segítőként dolgozó marcali nőkről Nagy Csaba helytörténeti kutató beszélt.

További cikkek:

Marcali Portál – A Nagy Háború Centenáriumi Emléknapja …

Marcali Portál – Megemlékezés az első világháború kitörésének 100. évfordulójáról