A programsorozat pénteken balett műsorral folytatódott a Művelődési Házban.A marcali származású Szarvas Krisztina és partnere Csere Zoltán balett táncművészek mutatkoztak be, Vihar című látványos előadásukkal.
A junior kategóriában Magyar Balett és Kortárstánc Művészetért Díjas balett táncművész Szarvas Krisztina, elsőként szólóban jelenítette meg a Vihart, melynek saját maga volt a koreográfusa. Elmondása szerint: a vihar nem csak a természetre gyakorol hatást, hanem az ember is időszakosan viharokat él át az érzelmek, döntések körforgásaként. Ezeknek a megfogása, elfogadása éppen annyira lehet sorsszerű, mint a környezetünk változni akarása. Az elmúlt időszakban neki is olyan döntést kellett hoznia, ami nagy változást jelentett az életében.
A duett, melyben Csere Zoltán volt a partnere, Kulcsár Noémi koreografálásában született a SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztiválra, s amit most a marcali közönség is láthatott. A duett előadás azt érzékeltette, hogy miként hatnak egymásra eleven testek, hangolódnak össze, kommunikálnak mozgásban, építik, vagy rombolják egymás lehetőségeit a zene, a tánc terében. Egy férfi és egy nő miként közeledik óvatosan egymáshoz érzelmileg, és miként teljesedik ki, aztán szempillantás alatt mállik szét az idő fogságában.