Végre itt a nyár Marcaliban is

Végre itt a nyár Marcaliban is

Végre itt a nyár Marcaliban is

Két napos programsorozat várta a hétvégén a gyerekeket a Kulturális Központ és a városi strand szervezésében. Szombaton a strand szezonnyitója is volt egyben. Kezdésként a gyerekek kölökparádéban mutatták meg ügyességüket.

 

Közben a felnőttek főzőversenyben bizonyítottak. A főzőversenyben a zsűri a Zabolátlan Kiscsikók csapatát hozta ki győztesnek. 

"...és Egyéb Állatfajták"

A vadból készült ételek között sok csapat nyúlt a levesekhez és bátran használtak különlegesebb fűszereket is – értékelte a versenyt a zsűri elnöke Madarász Ildikó, a Balaton háziasszonya.

Délutánra igazi családias piknik hangulat alakult ki a strandon az elmaradhatatlan fürdőzéssel együtt. Fellépett a Baglas Néptánc Együttes a noszlopys művészeti növendékekkel.

Volt légpárnás jármű bemutató is, melyet a bátrabbak ki is próbálhattak. A gyerekeket a Fagyibohócok szórakoztatták.

Este a Bon-Bon fellépése fokozta még a strandnyitó hangulatot.

Ezen a napon kisvonat közlekedett a városközpont és a fürdő között, leginkább a gyerekek örömére.
Látványosságkét a városban, illetve a strandon fel-feltűnő Mr. Pianóra és száguldó zongorájára is rácsodálkozhattak a marcaliak.
Vasárnap játszóházzal folytatódott a gyereknap. A Kulturális Korzó egy délelőttre játékok birodalmává alakult át kalózhajóval, népi körhintával és sok-sok játékos foglalkozással.

Miénk a Korzó!

További cikkek:

Marcali Portál – Újabb képek a Kölök Parádéról, szezonnyitóról (új lapon nyílik meg)

Marcali Portál – Nagyszerűen sikerült a szezonnyitó (új lapon nyílik meg)

Marcali Portál – Kölök Parádé … eredményhirdetés (új lapon nyílik meg)

Marcali Portál – Elkezdődött a 10. Kölök Parádé (új lapon nyílik meg)

TAVI TV – Remek idő a szezonnyitón! (új lapon nyílik meg)

Marcali Portál – Miénk itt a Korzó! (új lapon nyílik meg)

TAVI TV – Gyereknap a Korzóban