Ujjé a ligetben

A Marcali Kulturális Központ nyár elején indította el Marcaliban és városrészeiben nagy játszótér tesztjét. A felmérés két fronton zajlott. Egyik vonalon a Tündérliget óvoda Margaréta csoportja indult felfedezni óvónénijével Marcali tereit, míg a másikon a Berzsenyi Dániel Városi Könyvtárban nagy sikerrel futó Csiribiri torna anyukáinak vezetésével kerekedtek fel civil szülők és gyermekeik, hogy kiderítsék, melyik is Marcali legjobb játszótere.

Tesztjük végeredményeként a Széchenyi utcában található – a kórház,a tiszti lakótelep és a Vincze ABC által határolt tér bizonyult a legnépszerűbbnek. A döntésben közre játszottak olyan szempontok is, mint például a tény, mennyire jól megközelíthető, szélvédett, árnyékos, jól felszerelt az adott tér.

A végeredmény természetesen így is kicsit szubjektív, de a hangsúly nem is azon volt, hogy patikamérlegre tegyük Marcali gyerekjátékait, hanem hogy anyukák és gyerekek együtt töltsenek pár kellemes délelőttöt. Ismerkedjenek, beszélgessenek, megosszát egymással és velünk is gondolataikat gyereknevelésről, szabadidő hasznos eltöltéséről és persze nem utolsó sorban arról, mitől jó és mitől kevésbé egy-egy játszótér.

A teszt eredményének kihirdetésére a győztes játszótéren került sor, ahová a Kulturális központ stábja családi nappal várta a gyerekeket és kísérőiket.

Azon túl, hogy mindenki kipróbálhatta a tér játékait, homokvárépítő- és aszfaltkrétaverseny, arcfestés, színezők, zenés foglalkozások is színesítették a programot.

Az Őszinte Mosoly Közhasznú Alapítvány támogatásával lépett a gyerekközönség elé a nagykanizsai Napsugár Együttes az egészségnevelés és a környezetvédelem jegyében töltve el egy órát a kicsikkel.

Majd Szebeni Villő várta a legkisebbeket bábos Kerekítő foglalkozásával.

A fellépők sorát a marcali Fény Gyermekei zenekar zárta, akik az alkalomra közismert gyerekdalokkal érkeztek.

 

Megjelent cikkek:
Marcali Portál -Családi Nap…