Szombaton Borforraló fesztivál!

Már elkezdték a Gamesz dolgozói a Piac tér berendezését a szombati Borforraló fesztiválra. A szervező Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Nonprofit Kft. az időjárási előrejelzések figyelembevételével készül a rendezvényre. A borforraló csapatokat befogadó sátrak úgy lesznek kialakítva, hogy védelmet adjanak a zordabb körülmények közepette is.

Szombaton déltől lesz lezárva a Piac tér. Ettől az időponttól már érkeznek a borforraló csapatok – a megadott határidőig tíz csapat jelentkezett be. Az árusok is innentől kezdve foglalhatják el helyeiket. A kínálat bőséges: lesz bajorperec, látványpizza, hot-dog, hamburger, kürtős kalács, sült gesztenye, popcorn, édesség, kézműves sör és pálinka, valamint kézműves ajándékok között is lehet válogatni.
A színpadi produkciók sorát 16 órakor a Marcali 3 Tenor nyitja. Majd 17:30 órakor a Cairo Együttes lép fel. A sztárvendég 19 órától Peter Srámek lesz. 20 órától pedig a Capuccino Együttes húzza a talp alá valót.
16 órától 18 óráig a mohácsi busókkal is lehet farsangolni, fotózkodni!
A csapatok 14 órától forralhatják a boraikat – egészen 16 óráig. Ekkor elindulnak a zsűri tagjai, hogy pontozzák az elkészült nedűket. Eredményhirdetés 17 órakor lesz.
Az érkező vendégek is megízlelhetik a versengő csapatok forralt borait, 400 forintos kóstolásra feljogosító fesztiváljegy vásárlásával.
A fesztivál védjegyévé vált borforralós bögrékből 600 forintos darabáron – a korábbi évek kínálata alapján lehet válogatni, – többféle színben.
A fesztiválzárás 21 órakor lesz.
Fesztivál helyszínrajza a Piac téren: