Polgári védelmi esküt tettek a Somogy Mentőcsoport tagjai Marcaliban. Ez is az egyik programja volt a Polgári Védelem Világnapja alkalmából tartott megyei ünnepi rendezvénynek, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Marcali Kulturális Központ szervezésében.
{foto}2013/0301{/foto}
Az ünnepségen felolvasták Bakondi György, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetőjének köszöntőjét, majd Baranya Károly, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese beszélt Wass Albert gondolatait idézve a kötelességről, a felelősségről és a magyar polgári védelem múltjáról, jelenéről, mely 78 éve jött létre. Horváth Jenő, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója vezette fel a csernobili katasztrófa következményeit bemutató, Szellemország fővárosa, Pripjaty című fotókiállítást. Várai Mihály fotóművész örökítette meg a hajdan eleven, ötvenezres város kiürült utcáit, épületeit, a már örökké tartó pusztulását, a természet térhódítását. A megyei katasztrófavédelmi igazgató elmondta azt is: a Katasztrófavédelem Központi Múzeum vezetésének célja, hogy a tűzoltóság története mellett a katasztrófavédelem munkáját is bemutassa. Ezért szeretnék, hogy a csernobili katasztrófát megörökítő anyag Budapesten kívül vidékre is eljusson. A megnyitón Várai Mihály fotóriporter a 27 évvel ezelőtt bekövetkezett tragédia okai mellett felelevenítette azokat a napokat, amelyeket a lezárt területen töltöttek Nyilas Gergely újságíróval. Az ünnepi program interaktív színházi premierelőadással folytatódott. Jean Paul Sartre: Temetetlen holtak című drámáját, az Imre Sándor Szeretetszínház társulata adta elő. Az országos katasztrófavédelmi főigazgató a Polgári Védelem Világnapja alkalmából kitüntetésben részesítette a lakosság védelem és a védelmi igazgatás területén végzett tevékenységéért Kiss Ivánt, Gyékényes polgármesterét, Bagyó Sándort, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnökét, Bodó Lászlót, a KÖTÉL Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület elnökét. A katasztrófák elleni védekezésre való felkészülési, védekezési és helyreállítási szakmai feladatok során végzett tevékenységéért, a megyei katasztrófavédelmi igazgató elismerő oklevelet adományozott Hartner Szabolcsnak, Matula Attilának, Balázs Klárának, Terjék Andrásnak, Gazdikné Kertész Katalinnak, Kustosné Paréj Erikának, Szabó Gábornak, Kreka Józsefnek, Kiss Lajosnak, Ivelics Jánosnak és Kiss Józsefnének.