SzekAszualitásokK
Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Pethő-Tóth Brigitta és Gencsev Gábor szereplésével az AStúdió Színház és Kultúrpont szervezésében nőnapi színházi előadás volt Marcaliban. A SzekAszualitásokK című

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Pethő-Tóth Brigitta és Gencsev Gábor szereplésével az AStúdió Színház és Kultúrpont szervezésében nőnapi színházi előadás volt Marcaliban. A SzekAszualitásokK című

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ A Marcali az Otthonunk Egyesület ötödik alkalommal hirdetett pályázatot a város diákjai részére. A „Marcali épített és természeti értékei” témára
Marcali Művelődési és Szabadidő KözpontA Marcali Városi Kulturális Központ által alapított Korzó-díj, dr. Sütő László polgármester úr fővédnökségével, minden évben a Magyar Kultúra Napján kerül

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Hetedik alkalommal került megrendezésre Marcaliban a Borforraló Fesztivál. Tizennégy csapat, majd 1000 liter bort kínált kóstolásra a Piac téren felállított

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ A Pécsi Filharmonikusok ifjusági bérletes előadásainak februári alkalmán a jazz alapjaival ismerkedhettek a marcali diákok. A Művelődési Ház színháztermében „Ilyen

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ A Marcali Városi Kulturális Központ 2017-ben is megrendezi Marcali egyesületeinek és civil szervezeteinek játékos vetélkedőjét, a Nagy Korzó Csatát. Idén

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ A Múzeumi Tudományos Esték programsorozat keretében Segyevy Dániel geográfus tartott előadást a Kulturális Korzó mozitermében.

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Brandon Thomas – Aldobólyi Nagy György – Szenes Iván Charley nénje című zenés bóhózatát láthatta a közönség kedd este a

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Felnőtt Farsangot rendeztek a Kulturális Korzó aulájában. Az mulatságra ismert film-, illetve rajzfilmszereplők bőrébe bújt jelmezeseket vártak. A jelmezverseny mellett

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Ruprech Judit fotóművész kiállítása nyílt Áthaladóban címmel a Kulturális Korzó Kortárs Galériájában. A kiállított képeket Zsirai Tibor, a Kulturális Központ

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Cz. Nagy Zsófia története már az országos sajtót is bejárta, pedig akkor még csak a nyolcadik nyelvvizsgáján volt túl. Most

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Időszaki kiállítás nyílt Széchenyi-emlékek nyomában Európában címmel a Kulturális Korzó Városi Galériájában.