Augusztus 24-én nyílt a Kulturális Korzó Amatőr Alkotók kiállítóterében Nagypál Béláné Adamecz Erzsébet „Évszakok üzenete” című kézműves tárlata.
A kiállítást T. Molnár Gertrúd művelődésszervező nyitotta meg, majd Háromi-Horváth Krisztina köszöntötte a kiállítót, akivel együtt néptáncoltak sok éven keresztül.
Nagypál Béláné, Zsóka, a Baglas Néptánc Együttes egykori aktív néptáncosaként mindig is vonzódott a népművészethez.
A táncolás befejeztével ,egészségügyi dolgozóként, olyan új szabadidős hobbit keresett, amely kreatív és amelyben örömét leli: így talált rá a kézműves alkotói munkára.
Az elmúlt években sokfajta művészi technikát kipróbált, ásványból változatos ékszereket, dekupázs technikával ajándéktárgyakat készített.
Új hobbija a népi bútorfestés, amelyet Büchel Éva jóvoltából sajátított el egy bútorfestő kurzuson.
A most nyílt kiállításon népi motívumokkal , aprólékos mintákkal megfestett lakásdíszeit, használati tárgyait , bútorait mutatja be, amelyek a múlt népművészeti hagyományait őrzik, tájegységeink sajátos motívumkincseit mutatják be a ma embere számára.
Az évszakok váltakozása, ezen belül az ünnepkörökhöz kapcsolódó festett dísz és használati tárgyai is kiemelt szerepet kapnak a tárlaton.
Nagypál Béláné Adamecz Erzsébet mívesen kidolgozott színes alkotásai szemet gyönyörködtetőek, sokoldalú kreativitását, tehetségét, kézügyességét dicsérik.
A szeptember 30-ig látható tárlat megnyitóján a kiállító által készített, virágmotívumokkal díszített alkotások is kisorsolásra kerültek, a nyertesek nagy örömére.