Kultúrszemle – Korzó csaták

A Marcali Művelődési Központ 2015-ben indította útjára a Nagy Korzó Csatát. A rendezvény célja az volt, hogy elősegítse a városi civil szervezetek, egyesületek ismerkedését – játékos formában. A közösségek három fős csapatokkal vettek részt az óriás-társasjáték vetélkedőkön, a többiek pedig a szurkolótábort erősítették. Sajnos a járványügyi helyzet miatt a tavalyi és az idei évben elmaradt a Korzó Csata. Ezért internetes Kultúrszemle keretében idézzük meg az emlékezetes pillanatokat.

2015. február 27. Az első Korzó Csatán öt csapat – a Baglas Néptánc Egyesület, a Honvéd Nyugállományúak Klubja, az Imre Sándor Szeretetszínház, a Mozgáskorlátozottak Marcali Csoportja, valamint a Szivárvány Nyugdíjas Egyesület tagjai – adtak számot tudásukról. A csatát a Honvéd Nyugállományúak Klubja nyerte.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor

2016. február 12. A második Korzó Csatán nyolc civil szervezet – a Kosaras Csajok, a Bajtársi Egyesület, a Calypso Kórus, a Baglas Néptánc Egyesület, a Honvéd Nyugállományúak Klubja, az Imre Sándor Szeretetszínház, a Mozgáskorlátozottak Marcali Csoportja, valamint a Szivárvány Nyugdíjas Egyesület – csapata vett részt. A nyertes, a Kosaras Csajok csapata lett.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor

2017. április 01. Harmadik alkalommal mérték össze ügyességüket és tudásukat a város civil szervezetei, egyesületei a Korzó Csatában. A játékos feladatok megoldására ebben az évben hat csapat – a Kosaras Csajok, a Bajtársi Egyesület, a Kiwanis Női Klub, az Imre Sándor Szeretetszínház, a Mozgáskorlátozottak Marcali Csoportja, valamint a Szivárvány Nyugdíjas Egyesület – vállalkozott. A játék fődíját ezúttal is a Kosaras Csajok csapata vihette haza.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor

2018. február 03. A negyedik Korzó Csatára hat csapat nevezett – a Baglas Néptánc Egyesület, a Balaton M&K Fúvószenekar, a Kiwanis Női Klub, a Kosaras Csajok, a Bajtársi Egyesület, Szivárvány Nyugdíjas Egyesület képviseletében. A játékos vetélkedőt ebben az évben a Baglas Néptánc Egyesület csapata nyerte meg.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor

2019. március 30. Ötödik alkalommal rendezte meg a Marcali Művelődési Központ a város civil szervezeteinek, egyesületeinek és művészeti együtteseinek vetélkedőjét, a Nagy Korzó Csatát. A csapatok – a Bajtársi Egyesület, a Szivárvány Nyugdíjas Egyesület, a Calypso Kórus, a Baglas Néptánc Egyesület, a Mozgáskorlátozottak Marcali Csoportja képviseletében – nyolc népszerű társasjátékot próbálhattak ki. Legjobbnak ebben az évben is a Baglas Néptánc Egyesület csapata bizonyult.
Fotó: Marcali Művelődési Központ/Zsirai Tibor

 

Összeállította: Vigmondné Szalai Erika