Különleges csillagászati élmény a Korzóban

„Apró égitestek a naprendszerben” címmel tartott emlékezetes előadást Dr. Kiss László fizikus, csillagász a Kulturális Korzóban október 3-án. A tudós munkásságát többen is ismerhetik, hiszen nem csak a netes videói, hanem közszereplői jelenléte is meghatározó. Rengeteg kitüntetés birtokosa, többek között Széchenyi-díj, Prima Primissima díj, valamint „Az év ismeretterjesztő tudósa” díj. Utóbbi elismerés nem csak tudását, hanem rendkívül érdekes, izgalmas és szórakoztató előadásmódját is díjazza. A szórakoztatva tanulást, vagy akár tanulva szórakozást tapasztalhatta meg a marcali közönség is, hiszen az érdekes téma mellett egy életre szóló, vidám élményben is részesültek a jelenlévő felnőttek és gyermekek egyaránt. A csillagász közvetlen előadásmódját humoros ismertetőkkel fűszerezte, majd a jól felépített prezentációt egy szórakoztató quiz játékkal zárta, melynek keretében vicces, de hasznos ajándékokat kaptak a legügyesebb résztvevők.
Köszönjük Csobod Lajosnak, hogy lehetővé tette számunkra ezt a nem mindennapi élményt. Bízunk benne, hogy lesz még mód a folytatásra.