Korzó Társas tábor

 

A Művelődési Központ által szervezett nyári napközis táborok első turnusa 2020. július 6 – 10 között valósult meg. A heti programterv fókuszában a társasjátékok álltak.

 

Ugyanakkor nem csupán a klasszikus, illetve különleges társasokkal játszhattak a gyerekek, hanem nagyon sok érdekességet is megtudhattak a társasjátékok vagy például a dobókocka múltjáról, fajtáiról. Nem utolsó sorban a Korzó Minecraft játékkal is megismerkedhettek az érdeklődők – főleg a fiúk körében aratott nagy sikert a virtuális kalandozás. Többnyire csoportokat alkotva próbálhatták ki a résztvevő gyerekek az izgalmasabbnál izgalmasabb játékokat, így könnyen összekovácsolódott a tábori közösség.

tt 1

tt 2

tt 3

A játékos foglalkozásokat színes programokkal egészítették ki a szervezők. Az egész hetet átívelő játékos feladványok kicsit gondolkodásra is késztették a résztvevőket. A kirándulás Balatonmáriafürdőre, a biciklitúra Boronkára vagy a pancsolás a marcali fürdőben, továbbá a játszóházas mókázás jól megmozgatták a gyerekeket. Pihenésképpen pedig volt lehetőség mozizni, egy őstermelő dolgos mindennapjait megismerni, kézműves foglalkozásokon egyedi dolgokat alkotni, valamint a múzeum jóvoltából kiállításokat megtekinteni és pogácsát sütni.
Ezúton köszönjük együttműködő partnereinknek a kedves és rugalmas munkájukat: Samuné Bogyó Hajnalka múzeumpedagógus és Huszár Mihály történész (Marcali Múzeum), Benczik Ildikó művelődésszervező (Andrássy Mária Közösségi Ház Balatonmáriafürdő), Kincses-Laczkó Janka őstermelő (Boronkai Sajtmanufaktúra), MarcLali játszóház, Marcali Fürdő, Mézes Mackó Étterem, Misák Zsolt (személyszállítás).

tt 6tt 8tt 10tt 12tt 15tt 16tt 19tt 20tt 22
A tábor szervezői és lebonyolítói: Huszárné Szőcs Andrea, Háromi-Horváth Krisztina, Zsirai Tibor és Lisztes Károly.
Segítők: Bertalan Bálint és Ács Dorián.

 

További cikkek:
Marcali Portál – Korzó Társas Tábor