Különleges csoportos amatőr kiállítás nyílt a Kulturális Korzóban a gyöngyfűző és bútorfestő szakkörök munkáiból.
-Az elmúlt évben indult foglalkozások a Nemzeti Művelődési Intézet, valamint a Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Nonprofit Kft. együttműködése révén valósultak meg – vezette fel a szakkörzáró rendezvényt Kutor Veronika ügyvezető.
A Baglas Néptánc Együttes táncosainak bemutatója után Bereczk Balázs, Marcali alpolgármestere a közösségek szerepét kiemelve köszöntötte a megjelenteket. Isó Edina, a Nemzeti Művelődési Intézet Somogy vármegyei igazgatója megnyitójában elmondta, hogy a szakköri tevékenységek olyan jól beváltották a közösségépítő és értékátadó célokat, hogy a program továbbra is folytatódik.
A tárlat alkotásait és a szakkörök tagjait a két szakkörvezető, Háromi-Horváth Krisztina és Vigmondné Szalai Erika mutatta be a közönségnek, valamint a foglalkozássorozat elvégzéséről tanúsítványt adományoztak a szakköri tagoknak. Még a kiállítás megtekintése előtt, sorsolással egy-egy munka talált gazdára.
Az elmúlt fél évben készült gyöngy-ékszerek és festett bútordarabok között sokáig elidőzött az érdeklődő közönség. A szakköri tagok saját készítésű finomságokkal kedveskedtek a vendégeknek, közben megosztották élményeiket, illetve az alkotás részleteit, emlékeit egymással és a gratuláló látogatókkal.
A Kalárisok és templomkazetták című kiállítás június 30-ig tekinthető meg a Kulturális Korzó állandó galériájában.