„Jött egy gyöngyhajú lány…”

Nem álom volt, hanem igaz, hogy a Gyöngyhajú lány balladája című Omega musicalt Marcaliban láthatta a közönség.

Az immáron negyedik ExperiDance – TBG Production musicalnek ugyanúgy a Kiss László Városi Sportcsarnok adott otthon, hiszen ekkora, látványos technikával rendelkező produkció és több mint 500 néző csak a csarnokban fér el. A színpadon az 5 kiváló musical színész (Szabó Máté, Magyar Viktória, Füredi Nikolett, Tóth Sándor, Sánta László) mellett 22 Re-Production táncművész bravúros koreográfiáit csodálhatta meg a nagyérdemű. A produkció összesen 21 Omega slágert dolgozott fel, melyeket egy történetre fűztek fel az alkotók. A musical Kriszta, a fiatal lány felnőtté válását, első nagy szerelmi csalódásán keresztül mutatja be a siófoki Balaton parton, ahol a tó ősi misztikus legendáit „Trombitás Frédi” éjszakai túravezetésével ismerhetjük meg. A műben sorra csendülnek fel a világszínvonalú slágerek, mint a Régi csibészek, Petróleumlámpa, Ha én szél lehetnék, Ezüst eső vagy a Gyöngyhajú lány… A teltházas előadást ezúttal is vastapssal ünnepelték a nézők!

A produkciót 2023-tól az Omega hagyatékot kezelő grémium, a szakrális Omega örökség részének nyilvánította! A Gyöngyhajú lány balladája nem csak szép nosztalgia, de tiszteletteljes megemlékezés Kóbor János „Mecky”, Benkő László és Mihály Tamás Omega Együttes társszerzőkre és alapító tagokra!