Gyöngyök és virágok bűvöletében

Különleges csoportos amatőr kiállítás nyílt a Kulturális Korzóban a gyöngyfűző és bútorfestő szakkörök munkáiból.

-Az elmúlt évben indult foglalkozások a Nemzeti Művelődési Intézet, valamint a Marcali Művelődési és Szabadidő Központ NKft. együttműködése révén valósultak meg – vezette fel a szakkörzáró rendezvényt Kutor Veronika ügyvezető.

A Baglas Néptánc Együttes táncosainak bemutatója után dr. Sütő László Marcali polgármestere a művelődő közösségek szerepét kiemelve köszöntötte a megjelenteket. Lovász Henriett, a Nemzeti Művelődési Intézet Somogy vármegyei igazgatója megnyitójában elmondta, hogy a Nemzeti Művelődési Intézet országosan 5000 szakkört támogatott. A szakköri tevékenységek olyan jól beváltották a közösségépítő és értékátadó célokat, hogy a program idén is folytatódik.

A tárlat alkotásait és a szakkörök tagjait a két szakkörvezető, Háromi-Horváth Krisztina és Vigmondné Szalai Erika mutatta be a közönségnek, valamint a foglalkozássorozat elvégzéséről tanúsítványt adományoztak a szakköri tagoknak. Még a kiállítás megtekintése előtt, sorsolással egy-egy munka talált gazdára.

Az elmúlt fél évben készült gyöngy ékszerek és festett bútordarabok között sokáig elidőzött az érdeklődő közönség. A szakköri tagok saját készítésű finomságokkal kedveskedtek a vendégeknek, közben megosztották élményeiket, illetve az alkotás részleteit, emlékeit egymással és a gratuláló látogatókkal.

A Gyöngyök és virágok című kiállítás június 15-ig tekinthető meg a Kulturális Korzó állandó galériájában.