A Művelődési és Szabadidő Központ által szervezett tematikus nyári táborok „Erdei Manók” és „Kis Felfedezők” elnevezésű turnusai július 14 és 25 közötti hetekben valósult meg a Kulturális Korzóban.
A táborvezetők (Háromi-Horváth Krisztina és Dr. Huszárné Szőcs Andrea) hasonló tematika mentén állították össze a heti programtervet, ugyanakkor más-más foglalkozások, feladatok voltak fókuszban.
Az Erdei Manók tábor manó kereső játékkal kezdődött: először a Béke parkban kerestük manók és tündérek oduit, majd a kórház parkban folytatódott az élménykeresés. Itt Tanai Bernadett Gamesz vezető is bekapcsolódott a programba, aki játékos, interaktív előadást tartott a gyerekeknek a fákról. A kiemelt kézműves foglalkozás témája – Kapu Tibor űrhajós tiszteletére – egy jópofa és egyedi űrhajós figura elkészítése volt. A szabadtéri programok között szerepelt még a kórház park szobrainak megismerése is.
A Kis Felfedezők központi témája Marcali egyes részeinek felfedezése volt – először térképes, játékos kereső játékkal, majd a helytörténeti séta alkalmával több városi érdekességet is megismerhettek a gyerekek. A kreatív foglalkozások közül az ügyességi társasjátékok vitték a prímet.
Mindkét turnusban 1-1 napot a strandon töltöttek a táborozók, illetve a mozizások kis pihenést biztosítottak az aktív programok között. A mindennapos szabadtéri játékok mellett a gyerekek kipróbálhatták a jógát, valamint meglepetés nyuszi simogatásra is volt lehetőség. Továbbá a TársasBázis jóvoltából, illetve Zsirai Tibor munkatárs vezetésével játszhattak a résztvevők a közkedvelt és megunhatatlan Vérfarkasok játékkal, mely szuper közösségerősítő móka. Marcali híres személyeit a szobor parkban, illetve a város helytörténetét, fontos épületeit Dr. Huszár Mihály muzeológus, történész mutatta meg a kis táborosoknak.
A főétkezéseket a Marcali Központi Konyha biztosította minden turnusnak, a konyha dolgozóknak köszönet a rugalmas és kedves partnerségért.
A táborvezetők külön köszönik még a segítő diákmunkások (Dunkler Bianka, Bognár Emese, Szarvas Márton, Rigler Zoé, Orbán Diána, Kiss Jázmin) és közösségi szolgálatos tanulók (Háromi Réka, Tüttő Zsombor) kedves és ügyes közreműködését.





























