Életben tartják a magyar katonai dalkultúrát
Marcali Korzó-díjat hozott a marcali Bajtársi Dalárdának az elmúlt tíz év töretlen lendülete és munkája. A Dalárda többet tesz a magyar katonai dalkultúra ápolásánál: életben is tartja azokat. Amíg csak
Marcali Korzó-díjat hozott a marcali Bajtársi Dalárdának az elmúlt tíz év töretlen lendülete és munkája. A Dalárda többet tesz a magyar katonai dalkultúra ápolásánál: életben is tartja azokat. Amíg csak
2016. évi rendezvényplakátok: {gallery}plakatok/2016{/gallery}
I. Intézményi történet Eredetileg a városi kulturális központnak helyet adó épület 1936-ban katolikus legényegyletnek épült, amit a művelődési elvárásoknak megfelelően alakítottak át. Marcali 1977-ben lett város, ezt követően, az alapító
Különböző országok, különböző kultúrák közös színtéren való találkozása. Az összetartozás új szimbólumát teremtette meg a Marcali Városi Kulturális Központ a „Nemzetek Fala” felavatásával. A gyökerek, a föld, a csillagok, és
A Művelődési Házban alakította ki a Kulturális Központ a „Dicsőség-falat”. Ide azok nevei kerülnek, akiket az önkormányzat Marcali Városért, Alkotói Díjjal, illetve Díszpolgári címmel ismer el. Az elismeréseket a
Korzó-díjjal ismerte el a Marcali Városi Kulturális Központ Bartokos Tamás színész-rendező, az Imre Sándor Szeretetszínház művészeti vezetőjének kulturális tevékenységét.
2015. évi rendezvényplakátok:{gallery}plakatok/2015{/gallery}
A kulturális tárca a kiemelkedő, minőségi szakmai munkát végző közművelődési intézmények számára 2010-ben alapította a díjat. A címre pályázó közművelődési intézményeknek igen szigorú minőségi kritériumoknak kell megfelelniük, amelyet átfogó, minden
Készült a Marcali Városi Kulturális Központ által 2013-ban kiírt Korzó–díj pályázatra beérkezett művek elbírálásáról.
A Marcali Városi Kulturális Központ által 2013-ban kiírt KORZÓ –díj pályázatra beérkezett művek.
Székhely:
Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
Kaposvári Törvényszék Cégbírósága
Cégjegyzékszám: 14-09-318917
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
info@marcaliprogramok.hu
+36 85 510 448