Bűnmegelőzési előadás a Kulturális Korzóban

 

Bűnmegelőzési előadáson vehettek részt a Marcaliban élő időskorúak. Az idősek hónapja alkalmából indított bűnmegelőzési kampány keretében a Marcali Rendőrkapitányság képviseletében Fábos Edit rendőr főhadnagy a Marcali Szivárvány Nyugdíjas Egyesület tagjainak tartott előadást. A bűnmegelőzési előadást – vagyonvédelem-, trükkös lopások-, áldozattá válás témakörök érintésével – a Marcali Kulturális Korzó mozi termében tartották meg kiegészítve bűnmegelőzési témájú videókkal. A nagy számban megjelent szépkorúak tájékoztató jellegű szóróanyagot is kézbe vehettek.

 

Somogy megyében szintén a kampány keretében a bűnmegelőzési előadók szórólapokat osztottak szét a piacok területén.

Kiemelten fontos a szülők és a rendőrség együttműködése is.

A rendőrség 2014 őszén új drogprevenciós programot indított a fiatalkorúak kábítószer-fogyasztásának visszaszorítása érdekében, amely kezdeményezésben kiemelten számít a szülők együttműködésére. A program célja, hogy a fiatalok családtagjai közvetlen tájékoztatást kapjanak a kábítószer-fogyasztás kockázatairól, büntetőjogi következményeiről. A kezdeményezés a szülők megelőzésben betöltött szerepét hangsúlyozza.
Somogy megyében a Kaposvári, Marcali, Fonyódi, Siófoki, Nagyatádi és a Barcsi Rendőrkapitányságokon elérhetők a program helyi közvetítői, akik a széles körű tájékoztatás érdekében elektronikus üzenetben, előadásokon, fórumokon, havonta egy alkalommal fogadóórán, illetve kéthetente telefonos ügyelet útján segítik tanácsokkal, információkkal az őket felkereső szülőket.

Ennek a drogprevenciós programnak a keretében a Marcali Rendőrkapitányság minden hónap második szerdáján tart fogadóórát a marcali Kulturális Korzó emeleti kis-tanácskozó termében.

További cikkek:

Somogy MA – A marcali idősek nem a saját kárukon fognak tanulni

Tavi Tv – Bűnmegelőzés!