Borforraló hangulat volt Marcaliban

Korzó - Honlap - BorforralóLelket és kezet melengető nemes nedűk forrósították fel a hangulatot a februári hidegben a marcali Künzelsau téren. A Borforraló Fesztiválon citrommal, naranccsal, szegfűszeggel, fahéjjal, volt ahol mézzel, és még sok más különleges fűszerrel bolondították meg a nemes nedűket a városközpontban. Mindenki kedvére válogathatott saját bögréjével sétálva a versenyzők között, amit némi adakozás mellett bárhol utántöltöttek. Laczkó Sándor szervezőtől, a Marcali Turisztikai Egyesület elnökétől megtudtuk: több mint húsz – helyi és vidéki csapat mutatta meg, hogy hányféleképpen lehet ízesíteni a borokat. Sütő László marcali polgármester is arra hívta fel a figyelmet megnyitójában, hogy nem csak a versenyzőkre, hanem a borkóstoló vendégekre is gondolni kell. Országh Zoltán borász kérdésünkre elmondta: forralt bort csak jó borból lehet készíteni. – Magának a forralt bornak fantasztikus élvezeti értéke van: a boron felül a fűszerek is egy pluszt adnak hozzá – folytatta a balatonboglári borász. – Hozzá kell tenni azt is, hogy óriási életereje van a bornak, kimutatták, hogy napi két-három deciliter, tíz-tizenkét évvel növeli meg az ember életét. Az ízesítésként használt fűszerek pedig egészségjavító hatással bírnak. Móring József Attila országgyűlési képviselő a díjátadás előtt arról beszélt: jelen esetben a bor kapta a főszerepet, de az ilyen rendezvények remek alkalmat adnak arra, hogy egymásra mosolyogjanak az emberek, beszélgessenek, s még a kreativitásukat is meg tudják mutatni. A kóstolgatást a Baglas Néptáncegyüttes, a Három Tenor, és Palotás Ágnes fellépése kísérte, a fesztivált pedig Kiss Kata zenekar koncertje zárta.