Babainé Mikó Beáta „Arcképek” című kiállítása nyílt meg a Kulturális Korzó Amatőr alkotók kiállítóterében.
Babainé Mikó Beáta neve nem ismeretlen a kiállításlátogatók körében. Korábban két csoportos – a Babaház és a Tavaszi öltögető címet viselő – tárlaton mutatkozott be textilből készült kézműves munkáival.
A jelenlegi önálló kiállításán újabb alkotói oldaláról ismerhette meg a közönség.
Az arcképek festésének története a covid idejére nyúlik vissza. Babainé Mikó Beáta belevágott egy harminc napos kihívásba, amikor minden nap megfestett egy-egy arcképet.
Amikor véget ért a kihívás, nem hagyta abba a festést, hanem egy jobb agyféltekés rajztanfolyam elvégzésével továbbfejlesztette tudását.
Fotók alapján, többrétegű vízfestési technikával készült portrék önmagukért beszélnek. Kifejezéseket tükröznek, külső és belső szépséget jelenítenek meg, karakteres vonásokat hordoznak, egyediségükkel elgondolkodtatnak.
A tárlat 44 arcképet vonultat fel, különböző tematikák mentén rendezve.
A kiállítást Vigmondné Szalai Erika művelődésszervező ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, melynek keretében sorsolásra került egy, az alkotó által felajánlott arckép is.
Közreműködött a Calypso Kórus.
A tárlat 2024. szeptember 14-ig látogatható.