A Művelődési Ház színházterme adott otthont a Filharmónia Magyarország – Közel hozzuk a zenét! programjának október 14-én szerda délelőtt.
Az előadást az Ifjúsági bérlet első produkciójaként láthatta az általános iskolás közönség. A Noszlopy Gáspár és Mikszáth Kálmán iskolákból szép számban érkeztek a tanulók, melynek köszönhetően kétszer adták elő műsorukat a fellépők.
A diákok és tanáraik „A virtuóz zongorista” zeneórán vehettek részt, melyet Lakner Tamás Liszt Ferenc-díjas karnagy, zenepedagógus moderált, bemutatva egy 16 éves virtuóz zongorista tudását. A klasszikus darabokat játszó ifjú művész repertoárját egy fiatal táncművész páros közreműködése színesítette.
A 45 perces előadás egyszerre nyújtott érdekes, interaktív és vidám élményeket.







