10. Borforraló Fesztivál

10. alkalommal került megrendezésre Marcaliban a Borforraló fesztivál, mely a „Nyitott pincék – hagyományos kulturális értékek átörökítése települési terek használatával” című pályázat céljaihoz igazodva a helyi szőlő-és borkultúrára épült. Idén tizenegy csapat mérte össze tudását a Piactéren.

A nevezett nedűket a Da Bibere Zalai Borlovagrend tagjai bírálták el. A legjobb bort a Gazdabolt csapata forralta. A második hely a Veteránoké lett. A harmadik helyet pedig a Boronka csapata szerezte meg. Különdíjban részesültek a Marcali Szépasszonyok. A verseny alatt és után – a fesztivál védjegyévé váló – borforralós kerámiabögréből lehetett kóstolgatni a különböző forró italokat.

Míg a csapatok forralták a boraikat, elsőként az Oxana zenekar fokozta a versenyhangulatot. Utánuk színpadra lépett a Balance Band.

Őket követte a Két Szoknya Egy Nadrág Társulat operett műsora, majd a Cozombolis szórakoztatta a közönséget.

A rendezvény sztárfellépője Kocsis Tibor volt. A programsorozat diszkóval zárult Tom Knife DJ-vel.

További cikkek:

Marcali Portál – Borforraló Fesztivál 2020